Az alvó

Két perce ül a kocsiban:-)

Látogatás

Bérház kapujában állsz, kezed már magától megy a csengő felé, ahol tudod hogy vár rád valaki...még vársz pár másodpercet, végiszalad a fejedben, mi is vár rád odafenn..csengetsz, kattan a zár, bele sem szól senki, de ez a gyakorlat. A lépcsőházban töltött percet igyekszel hosszúra húzni, tudod hogy már csak ennyi időd van lányos álmaid pajkos játékára... fenn jön a valóság, ahol már nem te vagy az úr. Fentről hallod, hogy kattan egy zár, nyílik egy ajtó. Kizökkent visszaránt a valóságba... szíved összesűrüsödött gyomrod csomójában dobog... Hátha most más lesz, hátha most ott áll az ajtóban, és látni fogod a szemében hogy mit akar, és megteheted... hátha most megnyílik, mutat magából valamit, ami egy újabb darabja a kirakónak...felérsz az ajtóba, résre nyitva, és már tudod, hogy semmi sem változott...elszaladnál, de reményt erlöltetsz a szívedbe, mosolyogva belépsz. Két puszi fogad, helyel kínálnak, de mindez már rutin, csak a füstőlő más most mint a múlt héten, talán a zene is, de hangulat a megszokott, kellemes, lágy, lehetőségekkel teli érzéseket kelti. Leülsz a rád váró fotelba, vendéglátód a másikba, elég közel melléd, de annyra, hogy még ne érjen hozzád, de valami, láthatatlanul mégis ott vibrál, összeköt titeket. Bájcsevegés, nem érted hogy miért, látszik hogy jól vagy, két napja találkoztatok.... és jönnek az emlékek...ültök a fal mellet, félhomályban, és csak a lábfejetek ér össze, de szinte több érzelem van benne, mintha egész testtel simulnátok egymásnak...egy gyors ugrással visszazökkensz a valóságba, lágy, szinte lehelletnyi csók érinti a nyakadat hátul...megborzongsz, és többet akarsz, ordít benned a még még még még, de mire magadhoz térsz, már ugyanott a fotelban ül...játékosra veszed a formát, hisz ő is ezt teszi....lazán a fotelja támlájára teszed a lábad, ahonnan persze könnyen az ölébe csúszhat, és jé... egy perc sem telik el, meg is történik. Nincs ellenkezés, sőt, látszólag élevezettel fogadja a meleg, vagy inkább tüzes ágyék ügyes kis lábaidat...közben úgy csináltok, mintha beszélgetnétek...de azt sem hallod, amit te mondasz, lássuk be mindegy is, sokkal izgalmasabb, őszintébb ami fél méterrel lejebb történik... lassan biztos vagy benne hogy maximáilsi hőfokot tudsz elérni, és kezd pörögni az agyad a továbblépés lehetőségén....és ekkor stopp, egy hatalmas koppanás ami kevésbé lenne fájdalmas ha tényleg falba ütköztél volna...egy kéz odébb tessékeli a lábadat, hitetlenkedve, lesujtva, becsapva, belül örjöngve ülsz tovább a fotelben....és nagyon bízol benn, hogy kívül nem remegsz annyira, amennyire belül. Lassan telik utána az idő, igyekszel a zenére figyelni....még 4 perc, és ha nem indulsz lekésed az utolsó buszt...már tudod, hogy dolgavégezetlenül mész haza... már csak érteni szeretnéd hogy miért...vagy hogy akkor miért jöttél...cipő, kabát, indulsz... és ebben a pillanatban, mézédes ajkakkal találkozik a szád, és beleborzongsz... viszonzásra nem kapsz esélyt... időd sincs se felháborodni, se mást reagálni...már tuti hogy remegsz...hazáig remegsz, és már végképp semmit, semmit nem értesz...lassan visszaterelgeted gondolataidat gyermeki fantáziavilágodban, ahol nem hagyod magad lerázni, ahol tudod hogy valakit ma este igenis hatásod alá vettél... végiggondolsz mindent, újra meg újra... évek teltek el.... érintések, álmok, csókok, jöttek mentek, de az érzés, még mindig tiszta, elnyomhatatlan, de ezt a fejezetet már nem olvashatod végig soha... egy befejezetlen csók, ami néha eszedbejut, és küzdesz, mert jó lenne visszatessékelni a békés multat örző részébe a lelkednek, csak ne lenne olyan veszedelmesen nehéz....

"Boldogok akik nem látnak és mégis hisznek"

Minden hívő, sőt talán hitetlen (nem szeretem ezt a szót, de nem leltem jobbat) ember ismeri Krisztusnak, ezt a feltámadása utáni mondatát. Még azt is sokan tudják, hogy Tamásnak mondta. Nem irigylem Tamást...Jézus kiválasztott 12 férfit társának, tanítványának, hogy elkísérjék életben. Csodatettektől, a kereszthalálig.
Idézzük fel most együtt, mi is történt akkortájt:
Krisztust keresztre feszítik, mindnyájan tudják és látják, hogy meghalt. Tudják és látják hol a sírja, és tudják és látják, hogy a kő, amit elégörgettek az szinte megmozdíhatatlan.
Bizonyára az apostolok mindegyike találkozott akkor már a halál visszafordíthatatlanságával. Bár igaz az is, hogy Jézus már a visszafordíthatóságát is bizonyította nekik Lázár feltámasztásával. De hisz egyikük sem látta Lázár haláltusáját! Jézusét mindannyian...
Látták az egész történetet: Elárulták, megkínozták, Veronika könnyíteni igyekezett szenvedésein, Simon vitte helyette a kerestet. Végignézték, amint szögeket vernek végtagjaiba, ahogy megalázták. "Köntösére sorsot vetnek" Jézus azonban még a kereszten is hívei számát gyarapítja. Feloldoz, és Atyja segítségét kéri. Felajánlja szenvedéseit. Szerettei meg állnak a kereszt alatt összetörve, és úgy érzik mindennek vége. Oldalába lándzsát döfnek, ahonnan vér, és víz folyik. Halott, ezt minden bizonyítja. Eltemetik. Szerettei búcsút vesznek tőle, gyászolnak, sötétben tapogatózva keresik, mit kell tenniük...
...és napokkal később, amikor együtt vannak, megjelenik Krisztus, szól hozzájuk, beszél hozzájuk. Nem rémlik, hogy lenne pontos leírás az apostolok reakciójáról. Azt azonban mindannyian olvashattuk, hogy Tamás nem volt ott. Valljuk be, peche volt. Szinte biztosan ki merem állítani, ha Péter nem lett volna ott, hasonlóan reagált volna. Ahogy ma is mondanánk: "Hiszem ha látom!" Számonkérhető ez a kijelentés szegény Tamáson? Nem! Még Krisztus sem teszi. Odaáll elé pár nap múlva és megajándékozza a látás és érintés tapasztalatával. De utána hozzáteszi: Boldogok, akik nem látnak, és mégis hisznek. Hát igen, én boldog vagyok. Talán az egyetlen mondata a Bibliának, ahol eleget tudok tenni szinte tökéletesen Krisztus kérésének. Nem látok, és mégis hiszek. De itt mindig felötlik bennem valami, egy fontos kérdés: Boldog vagyok én ettől? Ilyenkor a boldogság szót elkezdem más szóval helyettesítgetni: szerencsés, könnyebb helyzetű, hálás és sok egyéb fura szó. Most azonban rá kell döbbenjek, hogy ott nem más egyéb szavak vannak. Az van ott, hogy BOLDOGOK. Persze vannak fordítási pontatlanságok, elemzési hibák, stb., stb.,... De oda mégis az van írva, hogy BOLDOGOK. Boldognak kéne lennem. És vajon vagyok is? Ha nem, feladatom azzá válni.
De térjünk vissza kicsit az apostolokhoz. Végignézték együtt ahogy meghallt, és tízüknek mázlijuk volt, mert nem mástól hallotta, hogy az Úr feltámadt, hanem tapasztalták. Tamás is szerette volna tapasztalni, annyi segítséget kapni, mint a többiek. Megkapta, de utána azt a mondatot is hidegzuhanyként. Én elsüllyedtem volna szégyenemben a helyében. És valószínű 10 társa is ilyesmit érzett: "De jó itt voltam és nem nekem mondja." De valószínű mindannyian tudták, hogy egy kicsit nekik is szól. Nem biztos ellenben az, hogy 2000 év elteltével is mindenki magára veszi egy kicsit.
Én nem láttam a halálát olyan testközelből mint ők, csak hiszem azt is. Így a feltámadást is könnyeb hinnem. De az biztos, hogy Tamás peches ott nem léte, feladatot ad minden hívő ember számára: Boldognak kell lennie!

Üzenet anyunak

20%... biológia, szabad akarat, Isteni törvény. Ezek mocorognak most az én édesanyám fejében, én meg itt csücsülök fönn Jóisten mellett, nagyapával, és Zsanettel, anya unokatesójával. Irigylésre méltó helye van itt, még egy olyan csöppségnek is, mint én. Kíváncsi lettem volna a földre anyával és apával, meg azzal a sok mindenkivel, aki ott éli életét még, de nekem nem az volt a feladatom. Mielőtt útnak indultam, az én Istenem a fülembe súgta: -Boldog játszópajtásra van szüksége sok kisbabának, akik szüleik szabad akaratából kerülnek vissza mellém. Nekik itt nehezebb. Gyere vissza és segíts!Sok apró kérdés merült fel bennem már akkor azonnal, de sem idő, sem mód nem volt rá akkor már, hisz annyian álltunk sorban feladatra várva, hogy el sem lehet mondani. Senki nem ússza ám meg itt a feladatokat, vannak bőven.Hát én ezzel a mondattal fejemben indultam anyuékhoz, hosszú út volt, és remekül éreztem magam. Hosszú de izgalmas világ az is, és máris tapasztalatokat szereztem: jó az útonlevés!Megérkezve anya pockajába, fájdalmasan csengett fülemben a feladatom. Visszamenni azonnal, holott itt is várnak, és szükségük van rám látszólag, hiszen azonnal minden körülöttem forog, és azért az nem semmi ám. Istennek több dolga van annál, mint hogy valaki ilyen kitüntetett pozícióba kerüljön, mint én itt. Dönteni kellett, és itt jön be a bizonyos 20% szabad akarat része. Egy ilyen csöpp élet, még kristály tisztán emlékszik arra milyen feladattal küldték ide. Na igen. Hirtelen az volt az érzésem, hogy ha jelenlegi helyzetemre lefordítom a mondatot, akkor kár volt idejönni, anyustól örökölt kíváncsiságom minden napot alig bírt ki, hogy mi vár rám holnap, apától kapott életvidámságom meg legkevésbé sem akart az Isteni szónak engedelmeskedni. De tudtam, hogy kell. Aztán rájöttem, hogy ezzel nem csak magamnak, de másoknak is fájdalmat fogok okozni: Mi lesz anyáékkal? Miért tegyem ezt velük? Hisz itt a földön mindenki azt akarja, hogy ne hallgassak az Úrra. Bár ha anya tudná, hallotta volna ilyen tisztán mi a feladatom, azt mondaná, Kicsim, tedd a dolgodat. Apa kevésbé értené mi történik, de Anyuci, ő tudja, meg kell tennem, ha erre rendeltek. A hitemet nem tudom még kitől örököltem, ki tudja mit tesz az emberrel egy születés, de itt a mamája pocakjában szerintem még mindannyian emlékezünk utunk elejére, és az út előtti világra. Aztán valamikor elfedjük, ez biztos, de a lényeg nem is ez. Most hiszek, és tudom, egészen pontosan tudom mi vár rám Krisztus, és Isten között. Hát mi várhat ott az emberre, a tökéletesség. No igen. Szóval vissza kell mennem, nagyon hamar, és most élveznem kell, hogy itt vagyok. De az az érzésem, hogy rajtam kívül még nem sokan tudják élvezni. Anya vagy alszik, vagy rosszul van. Ezt röstellem, mert amikor odafenn kiválasztottam, nem ilyen volt, biztos én okozok galibát, de becs szó nem direkt van ám! Hallod anyu, nem direkt volt.Nagy nehezen döntés hoztam, hallgatok az Úrra, és követem az akaratát, mert ha már itt hibázom, akkor belel se merek gondolni mi vár ott rám. Itt ütött szöget fejemben a 20% biológiai része. Engem ez foglalkoztat a legkevésbé, hát nem tök mindegy, hogy hogyan megyek vissza, vissza kell mennem, és most rossz kedvem van, mert én itt szeretnék maradni inkább, hiszen jó itt! Hogyan miért, minek? Mindegy, és meghoztam a döntést, és letettem magam a teremtőm kezébe, akire most azért kicsit haragos vagyok, hogy ilyen pici létemre ilyen nehéz, és fájdalmas feladattal bízott meg. Nem akarok én kiszúrni azokkal, akik maradnának, de mások döntenek helyettük, és nekik biztosan más tapasztalatuk van a majájukról és a papájukról, meg talán rájuk haragszanak úgy, mint én most az Úrra, de vajon én tényleg boldog leszek amikor odaérek egy ilyen döntés után? Erősen kétlem. Szóval majd valahogy szépen meghalok. Ez vár rám. Ez vár minden emberre. Nekem nem tudom még mennyi, de tuti nem sok, ahogy hallgattam az Úr szavát. Tényleg bezzeg azt nem mondta mennyi időm van élvezni ezt kellemes pocakot, és szeretetközösséget. Egyszer csak majd búcsú nélkül itt hagyom őket. Kérlek anya ne haragudjatok majd rám, lécci lécci. Bár ismerlek te is magadra fogsz haragudni, mint ahogy én is most magamra haragszom. Sose tudnál rám haragudni, ahogy apura sem. Mindig magadra haragszol Nem jó ám, én tudom, látlak kívülről, és tudom, hogy te már nem emlékszel arra mit mondott neked az Úr, de szerintem remek úton jársz, nekem tetszik, ezért választottalak Téged, mert nem sok anyával tehetném meg ezt, az biztos. Szóval kérlek, magadra sem haragudj majd, nem rajtad múlt. Ez volt a feladat, amit kaptam. És tudom, hogy te is ebben támogatnál.Apucim szíve annyira erős barikádok mögött rejtőzik, hogy még innen a mennyből sem biztosan látom, hogy mi kering benne. Elrejti. Pedig várt engem nagyon, fürdetni akart, úszni tanítani, nevelni. Ő nem haragszik soha senkire, magára sem. Él, ma, holnap, és némi apró jövőkép a fejében, tele álmokkal. Nagy gyerek, de az én apukám, és igazán tekintélyt parancsoló is tud ám lenni ha akar. Nekem elhihetitek. A szívébe nem láttam, de amikor anya a korházban volt a tettei megmutatták szíve legmélyét. Nagyon aggódott, nagyon-nagyon. Ő akkor már csak anyusra gondolt, és ő tette jól, én már remek helyen voltam, és tényleg boldogan játszottam, vigasztaltam kevésbé szeretett társaimat. Itt fönn, már csak egy dolog számít: mennyi szeretetet adtál, és kaptál. És azt hiszem, én mind a két szempontban 100% közeli eredményt értem le. Annyian szerettek, annyiakat szerettem, és ennek itt most meg van a gyümölcse. Boldog vagyok. Visszatérve a biológiára, nehéz döntésem meghozása után, még egy dolgot kértem az Úrtól, és így utólag asszem meghallotta. „Megteszem, amit kértél, de kérlek, úgy intézd, hogy anyunak legalább testileg ne fájjon, így is olyan ramatyul van mindig.” Valami egészen ritka különleges módot választott. Elaludtam, és hopp, már ott is voltam. Pedig a kérést még be sem fejeztem igazán. Nézem anyut, aput vajon hogy van, látom, hogy még mindig várnak engem, mintha még ott lennék. Értetlenül nézek az Úrra. Mosolyogva bólintott:-Nézd tovább, ha kíváncsi vagy mi lesz velük.Innen nézni anyuékat, olyan mint egy V.I.P. hely, látok mindent, ami csak érdekel. Teltek a hetek, anya rosszul volt, apa tartotta benne a lelket, és sokat, sokat beszélgettek rólam, a jövőről, nagyon vártak. Be kell vallanom, hogy nem irigyeltem őket, én nagyon nem értettem, hogy most mi van. Aztán jött egy nap. Anya előtte egész éjjel nem aludt. Reggel fogták magukat, és mentek valahova. Orvoshoz. Na mondom, most mi fog kiderülni, én itt vagyok, vagy ott? És igen, itt tudták meg anyuék, hogy nekem bizony már csak a testem van ott. Anya tudta, érezte, mindig mindent tud előre, csak nem hisz magának, nem hogy a környezete higgyen neki. Meg persze naná hogy ezt nem akarta magának elhinni. Erős volt, ő is, és apa is. Nem sírtak, csak később anya. Apa hallgatott. Nem volt más, mint bármikor máskor, csak a lelke, szomorú volt. Tehetetlen. És tudta, hogy anya borzasztóan van, nem sír, nem ordít, nem borul ki. De ismeri ő a párját, erős nő, és okos. Anya is tudja, hogy kiborulni, tönkremenni nincs értelme. És máris a jövőre gondol. Mikor lehet babája, aki megszülethet, akinek a földön van feladata? Lehete-e? Mit kell tegyen, hogy legyen. Mérlegel önvizsgálatot tart, és erősen dolgozik a lelke, hogy ne vádolja magát semmiért. Nem megy neki könnyen, de igazán, igazán jól csinálja. Büszke vagyok az én mamámra. Nem kellett volna féltenem, a Jóisten is tudta, hogy ő alkalmas a feladatra. Be kell vallanom, apura másnap lettem csak igazán büszke, a korházban, de erről már tettem említést. Ott volt anya mellett lelkileg, testileg, mindenhogy. Imádja anyát, nem is tudtam mennyire. Azaz de tudtam, de még sose látszott ilyen jól, ilyen boldogítóan, és ezt anya is érzi. Fantasztikus szüleim vannak. És a Isten tényleg meghallgatta a kérésemet. Így hogy csak elaludtam, anya igazán keveset szenvedett fizikailag, és igazán kevéssé is sérült. Az orvos szerint hamar lehet babája. Az a doki mondott még sok okosságot, de anyunak semmi újat. Bár neki nehéz újat mondani tud ő mindent. De azért azt jó hallania, hogy biológiailag megvan a lehetőség rá hogy két hónapon belül, megint babát várjon. Remek, én szorítok neked, és nagyon győzködöm az Urat, hogy hamar adjon nektek kisbabát. Néha azon morfondírozom, hogy legyenek ikrek, és legyen azonnal kettő, de lehet hogy ez csak egy kisbaba lüke gondolata, de azért már az Úrnak is megemlítettem Mosolygott, sokat mosolyog. Lassan mennem kell játszani, mert sokan várnak, pedig igazán én azt élvezem, amikor anyáékat nézhetem, vagy amikor a nagyokkal beszélgethetek. Látod anyus ebben is rád hasonlítok. Hidd el, itt tényleg lehet trécselni Adyval, Szent Istvánnal, és bárkivel. Anyuci, üzenem a földön élőknek, Hitler megbánta bűneit, és az Úr kegyelmes, irgalmas, és a pokol tényleg üresen tátong. Az Úr megígérte hogy ez a kis gondolat, történet, üzenet eljut hozzád, de azt nem mondta meg hogy hogyan. De ha megígérte úgy lesz. Az is megígérte, hogy boldogok lesztek, de azt sem mondta meg hogyan. Remélem lesz babátok, és biztos lesz, mert az Úr mosolygott, és az Úr mosolya teremt, és azt jelzi, hogy meghallgatta a kérésedet. Hamarosan megint lakik majd egy kicsi a pocakodban, és én szorítok neki, hogy más feladatott kapjon, mint én, és lenn a földön végezhesse dolgát. És most rohanok játszani a többiekkel, nehogy még egy babának kelljen az én rossz feladatvégzésem miatt ezt a feladatot kapnia. Mert nincs fájdalmasabb, mint az a 20%...

M...L...M...

Ez a három betű sokak számára a „kiráz a hideg” jelentéssel bír. Sokaknak rémálom, néhányaknak álom.
Mióta az MLM cégek bejöttek hazánkba, de ez nyilván más országokra is igaz, rengeteg új fogalomnak lett a mozaikszava. Néhány ezek közül:
Multi Level Marketing: szerintem, az adja a legkevesebb jelentést róla bárki számára. Mindenki, vagy legalábbis sokan ismerik ezt, az eredeti, gazdasági specialitására utaló hosszú formát, pontos jelentése kevesek számára van.
Mikor Leszel Milliomos?: hát, aki egy percre is a hatósugarába került ennek a furcsa üzleti lehetőségnek, az az ember ismeri ezt a kérdést. Találó kiegészítés ez. Sokak számára motiváló is. Ezt a feliratot, én egy könyv címeként láttam először. Édesanyám éjjeliszekrényén. Remek érzés volt 11-2 éves koromban arra gondolni, ha anya ezt a könyvet elolvassa, akkor már nem az lesz a kérdés, leszünk-e milliomosok, hanem csak az, hogy mikor. Végig gondoltam az akkortájt az én fejemben kattogó „mikor?”-ral kezdődő kérdések sorát, és a rájuk kapott feleletet.
-Mikor lesz karácsony?
-Még hármat kell aludni.
A felelet után azonnal tisztáztam, hogy a délutáni alvás számít-e, majd elkezdtem húzni a strigulákat.
-Mikor jön haza apa?
-Ha végez.
-És az mikor lesz?
-Sajnos nem tudom, már itthon kellene lennie.
Ezzel a felelettel nem mentem sokra, és nyilván apa és anya pont annyira kevéssé örült hogy ezt kell válaszolniuk nekem.
-Mikor mehetek bringázni?
-Ha kész a házi feladat, és rend van a szobádban.
Na ez utóbbi az én szobámra sajnos sose volt igaz, de bringázni azért hál’ Istennek némi huza-vona után mehettem.
Miért jobb az a kérdés, hogy „Mikor jön haza apa?”, mint az hogy „Apa jön haza?” Talán ez mindenki számára evidens. A „mikor” nélküli mondatban benne van a lehetősége annak, hogy apa nem jön haza. Ezt az érzést sose ismertem meg. Biztos vagyok azonban abban, hogy az a gyermek, amelyik a szíve mélyén érzi, hogy apa akármilyen okból de nem várható haza nem tud annyira reménytelenné válni, hogy ne azt kérdezze, az édesanyjától: „Apa mikor jön haza?” Egy gyermek mindig képes a csodában hinni, ha más nem is, már ez önmagában csoda.
Eltelt pár év, és azon tűnődöm, mi lehetett anyáék első gondolata, amikor oda került az éjjeliszekrényre, az a talán soha el nem olvasott könyv. Mikor valamelyik ismerősük átnyújtotta, valószínű legalább egy rövid időre megint ott volt bennük a gyermeki remény, mint az én kis szívemben, amikor elolvastam a könyv címét. Milliomosok lehetünk! Szüleim esetében ezzel több, komoly problémát is látok, most, így visszatekintve, és egy kicsit jobban ismerve és talán értve őket: Szüleim célja sose a pénz volt. Legyen belőle amennyi szükséges feltétlenül, de nem a pénz, vagy a milliomosság a céljuk.
Persze ők is szeretnének utazni, szebb házat, talán jobb kocsit. Nyilván lennének olyan igényeik, amik kielégítésében a pénz, döntő szerepet játszana. De nekik nem ezek a legfontosabbak. Sőt, ha merész akarok lenni, (főleg, annak tudatában, hogy nyilván ezt az irományomat is, mint az összeset, meg szeretném mutatni szüleimnek), azt kell hogy mondjam, hogy az anyagi gazdagságtól a szívük mélyén az én szüleim félnek. Drasztikus kijelentés? Nem. Rengeteg olyan emberi történet sorakozik előttük, ahol a pénz több kárt okozott, mint hasznot. Megértem a félelmüket, a Bibliában is áll: „A gazdag embernek nehezebb bejutni a Mennyek országába, mint a tevének átjutni a tű fokán.” Mondjuk én mindig is tudtam, hogy az én apám értékei erősebbek annál, mint hogy a sok pénz galibát okozhasson, de azt hiszem, ezt sose mondtam neki. Egyszer, amikor azt mondta, hogy „Ha nyernék a lottón, nem mondanám meg senkinek, mert félteném ettől a tudástól. Elég, ha az én vállamat nyomja az információ.” haragudtam rá. Nem értettem, miért teher ez, nem értettem miért félt bárkit az anyagi gondok megoldásától. Persze ezt se mondtam. Nyugodt voltam a felől, hogy ilyen infó sose lesz apa birtokában, mert nem lottózik. De attól még mély nyomot hagyott bennem a jelenet. De ma már értem őt.
Apáéknak, én ma más című könyvet adnék a kezükbe, ahhoz, hogy saját álmukat lássák megvalósulni benne, és azért, hogy ne ijessze meg őket.
Meddig Loholsz Magad után? Fura a kép, erőltetettnek tűnik, sokaknak érthetetlen. Szerintem csak az első három újraolvasásig. Vagy amíg el nem jön hozzánk, és nem vált pár őszinte szót édesapámmal az álmairól.
Sok-sok zenét szeretne hallgatni, úgy, hogy csak arra figyel. Sok-sok könyvet szeretne olvasni, úgy, hogy nem alszik el közben. Rengeteget szeretne kirándulni a családjával, biciklizni, legózni, dárcozni a fiaival. Szeretné, ha ideje és kapacitása lenne, már csak a felesége örömére is, rendet tenni, összepakolni itt-ott a házban, és körülötte. Rengeteg dolgot lehetne ide sorolni még nyilván, de nem célom, nem feladatom, és talán felesleges is lenne.
Édesanyám első és legfontosabb álma, hogy apa több időt töltsön vele, beszélgetéssel, nem kimerülten. Hogy este, ne csak a közös tévénézésre legyen erő, miközben anya vasal, apa meg alszik a fotelban. Anya szeretne rendet a házba, bár ez nem igazán apán, vagy a pénzen múlik. Anya szeretné, ha apa elvinné mindenhova külföldre, ahol ő már járt anya nélkül a munkája miatt. Közös életüknek nagyon az elején lehet, amikor apa az első útja előtt ezt megígérte anyának. Pár éve még vicc szinten elhangzott hogy még mennyi közös út vár rájuk. Manapság szerintem még nem is nagyon gondolnak rá. De én tudok erről, és ide most leírom, mert ez egy remek cél, ami jár anyáéknak.
Apáéktól gyakran hallom, hogy sose érjük utol magunkat. És aki ennek a mondatnak, a fényében, vagy árnyékában nő föl, annak valahogy kézenfekvővé válik a kérdés:
Meddig Loholsz Magad után?
Hogy jönnek ezek az álmok összefüggésbe a Multi Level Marketinggel? Hülye dolognak érezném, ha ezt most kifejteném. Nem akarok propaganda irományt csinálni ebből, mert nem szeretem a propaganda szövegeket, nem is leszek hajlandó ilyet írni. Lehet, hogy ez által egy hatalmas kérdőjelet teszek, és hagyok a kedves olvasóban, hogy direkt, vagy véletlenül, döntse el maga mindenki.
De annyit mondhatok, hogy előbb hagyhatsz fel az önmagad utáni loholás kilátástalan harcával, mint ahogy milliomos leszel, szóval, ha nem szeretne olvasóm milliomos lenni, csak próbáljon ki egy új utat, hogy Már ne Loholjon Maga után.