Látogatás

Bérház kapujában állsz, kezed már magától megy a csengő felé, ahol tudod hogy vár rád valaki...még vársz pár másodpercet, végiszalad a fejedben, mi is vár rád odafenn..csengetsz, kattan a zár, bele sem szól senki, de ez a gyakorlat. A lépcsőházban töltött percet igyekszel hosszúra húzni, tudod hogy már csak ennyi időd van lányos álmaid pajkos játékára... fenn jön a valóság, ahol már nem te vagy az úr. Fentről hallod, hogy kattan egy zár, nyílik egy ajtó. Kizökkent visszaránt a valóságba... szíved összesűrüsödött gyomrod csomójában dobog... Hátha most más lesz, hátha most ott áll az ajtóban, és látni fogod a szemében hogy mit akar, és megteheted... hátha most megnyílik, mutat magából valamit, ami egy újabb darabja a kirakónak...felérsz az ajtóba, résre nyitva, és már tudod, hogy semmi sem változott...elszaladnál, de reményt erlöltetsz a szívedbe, mosolyogva belépsz. Két puszi fogad, helyel kínálnak, de mindez már rutin, csak a füstőlő más most mint a múlt héten, talán a zene is, de hangulat a megszokott, kellemes, lágy, lehetőségekkel teli érzéseket kelti. Leülsz a rád váró fotelba, vendéglátód a másikba, elég közel melléd, de annyra, hogy még ne érjen hozzád, de valami, láthatatlanul mégis ott vibrál, összeköt titeket. Bájcsevegés, nem érted hogy miért, látszik hogy jól vagy, két napja találkoztatok.... és jönnek az emlékek...ültök a fal mellet, félhomályban, és csak a lábfejetek ér össze, de szinte több érzelem van benne, mintha egész testtel simulnátok egymásnak...egy gyors ugrással visszazökkensz a valóságba, lágy, szinte lehelletnyi csók érinti a nyakadat hátul...megborzongsz, és többet akarsz, ordít benned a még még még még, de mire magadhoz térsz, már ugyanott a fotelban ül...játékosra veszed a formát, hisz ő is ezt teszi....lazán a fotelja támlájára teszed a lábad, ahonnan persze könnyen az ölébe csúszhat, és jé... egy perc sem telik el, meg is történik. Nincs ellenkezés, sőt, látszólag élevezettel fogadja a meleg, vagy inkább tüzes ágyék ügyes kis lábaidat...közben úgy csináltok, mintha beszélgetnétek...de azt sem hallod, amit te mondasz, lássuk be mindegy is, sokkal izgalmasabb, őszintébb ami fél méterrel lejebb történik... lassan biztos vagy benne hogy maximáilsi hőfokot tudsz elérni, és kezd pörögni az agyad a továbblépés lehetőségén....és ekkor stopp, egy hatalmas koppanás ami kevésbé lenne fájdalmas ha tényleg falba ütköztél volna...egy kéz odébb tessékeli a lábadat, hitetlenkedve, lesujtva, becsapva, belül örjöngve ülsz tovább a fotelben....és nagyon bízol benn, hogy kívül nem remegsz annyira, amennyire belül. Lassan telik utána az idő, igyekszel a zenére figyelni....még 4 perc, és ha nem indulsz lekésed az utolsó buszt...már tudod, hogy dolgavégezetlenül mész haza... már csak érteni szeretnéd hogy miért...vagy hogy akkor miért jöttél...cipő, kabát, indulsz... és ebben a pillanatban, mézédes ajkakkal találkozik a szád, és beleborzongsz... viszonzásra nem kapsz esélyt... időd sincs se felháborodni, se mást reagálni...már tuti hogy remegsz...hazáig remegsz, és már végképp semmit, semmit nem értesz...lassan visszaterelgeted gondolataidat gyermeki fantáziavilágodban, ahol nem hagyod magad lerázni, ahol tudod hogy valakit ma este igenis hatásod alá vettél... végiggondolsz mindent, újra meg újra... évek teltek el.... érintések, álmok, csókok, jöttek mentek, de az érzés, még mindig tiszta, elnyomhatatlan, de ezt a fejezetet már nem olvashatod végig soha... egy befejezetlen csók, ami néha eszedbejut, és küzdesz, mert jó lenne visszatessékelni a békés multat örző részébe a lelkednek, csak ne lenne olyan veszedelmesen nehéz....